Sziasztok!
Ismét elnézést szeretnék kérni a rész csúnya tagoltságáért, de még mindig azzal a problémával küzdök, hogy fogalmam sincs, hogyan kell bloggeren bekezdést írni. Ha valakinek tudja, kérem írjon kommentbe! Köszönöm! Ezenkívül bocsánatkéréssel tartozom a késedelemért. A rengeteg tanulás miatt nem volt időm írni. Remélem a hosszú kihagyás és az éjszakába nyúló magolás (ez mondjuk túlzás) meghozza a gyümölcsét! Lehet, hogy lesz még egy rész ma, ami eredetileg is ma érkezett volna, de ebben még nem vagyok egészen biztos. Jó olvasást!
05. Régi-új ismerős
Damien legnagyobb sajnálatára, Lola érdeklődő újoncnak bizonyult, aki minden zegét-zugát ismerni akarta az épületnek. A lány úgy gondolta, ha mindenáron ilyen, becsületesnek semmiképpen sem nevezhető dolgot kell véghez vinnie az apja ellen, akkor legalább csinálja jól. Furcsamód a megkönnyebbülés csak jóval később érte utol, amikor kilépett a szabadba. Vagyis inkább New York forgalmas, zajos utcájába, ahol öltönyös férfiak és kosztümös nők futkároznak, tettetve, hogy nagyon sürgős dolguk van.
A Központ igazi labirintusnak tűnt Lola számára, aki abban sem volt biztos, hogy egy térképpel kiigazodott volna a folyosók keszekuszaságán. Damien egykedvűen mutogatta melyik ajtóhoz melyik helyiségek tartoznak, de a lány ebből szinte semmit sem jegyzett meg. Akármerre mentek egyszerűen öltözött fiatal és idősebb emberekkel találkoztak. A legtöbben köszöntek Damiennek, de akadtak olyanok, akik egy alig észlelhető biccentéssel nyugtázták a helyzetet. Megdöbbentő volt a kisebb gyerekek száma is. Lola el sem tudta képzelni, milyen lehet ilyen zsenge kortól tisztában lenni azzal, hogy mi folyik a világban.
– Szia, bébi! – Éppen egy terembe nyitottak be, mikor egy női hang hallatszott a hátuk mögül, mire mindketten hátrafordultak. Lola egy sötét bőrű. talán indiai származású lányt látott, aki talán Damiennel lehetett egyidős. Ehhez illően a haja egyenes, majdnem fekete színű volt, a szemei mogyoró barnán csillogtak. A szemöldöke határozottságot kölcsönzött az egyébként kedves tekintetnek, és enyhén telt ajkai vonzóvá tették azt. Fekete trikót viselt és rövid nadrágot. A könnyed, sallang mentes öltözet kellőképpen engedte látszani a lány tökéletes alakját. A mosolyában vegyült némi gúny is, de Lola egyáltalán nem érezte kínosan magát.
– A barátnőd? – vonta fel a szemöldökét, miközben a tekintete kettejük közt cikázott. Könnyedén el tudta képzelni, hogy Damien egy ilyen típusú lánnyal van kapcsolatban. Nemcsak csinos volt, hanem felettébb szimpatikus is.
– Miért? Féltékeny vagy? – próbálta a lányt minél kellemetlenebb helyzetbe hozni, de sajnos ez nem sikerült. Lola nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megakadályozták ebben.
– Akkor sem lennék a barátnője, ha egy oszlopra kötöznének és égő tűzbe tartanának, a szabadulásom kulcsa pedig a vele való kapcsolat lenne – nevetett. Mina tisztában volt kijelentésének hamisságával. Igaz, sosem gondolt még bele, de Damiennel jó párost alkothattak volna. Mindketten akciókedvelők és gúnyosak, ráadásul a fiú igazán vonzó, meg persze erős is. Ennek ellenére nagyon különösnek tartotta a feltételezést, hogy kettejük közt kialakult valami. Túlságosan rég ismerték egymást.
– Igazad van, sajnálom, hogy feltételeztem rólad, hogy elviseled őt – szólt sajnálkozva Lola. Összemosolyogtak a lánnyal.
– Még a hímek sem tűrik meg maguk közt, nem hogy mi, a felsőbbrendű nem – viccelődött tovább, majd ügyet sem vetve Damien szemforgatására, kezet ráztak. – Mina vagyok. Örülök, hogy megismertelek!
– Lola – mondta ő is. Mina annak ellenére, hogy egy óriási Barbie képében látta a lányt, kedvesnek és humorosnak találta. Úgy érezte egészen jó barátok lehetnek.
Beléptek az ajtón, de senkit sem találtak ott. Damien kicsit zavartnak tűnt, nem értette, hogy miért üres a terem. Ott kellett volna lenniük. Nyilván fontosabb dolguk akadt, amit a fiú igazán nem hitt. Ideges lett, Lola értetlen arca pedig még inkább ingerültté tette. Kicsin múlt, hogy nem szólt oda neki. Mina oldotta a feszültséget.
– Akkor én megyek ebédelni, nem jöttök? – kérdezte, bár szavait inkább Lola felé intézte. Mindketten bólintottak. A lány hátramaradt, és követte a két, már jártas tagot a folyosók újabb szövevényes hálózatán. Egy menzaszerű helyiségbe vezették, amit ők csak "konyha" néven emlegettek.
Beléptek az ajtón, de senkit sem találtak ott. Damien kicsit zavartnak tűnt, nem értette, hogy miért üres a terem. Ott kellett volna lenniük. Nyilván fontosabb dolguk akadt, amit a fiú igazán nem hitt. Ideges lett, Lola értetlen arca pedig még inkább ingerültté tette. Kicsin múlt, hogy nem szólt oda neki. Mina oldotta a feszültséget.
– Akkor én megyek ebédelni, nem jöttök? – kérdezte, bár szavait inkább Lola felé intézte. Mindketten bólintottak. A lány hátramaradt, és követte a két, már jártas tagot a folyosók újabb szövevényes hálózatán. Egy menzaszerű helyiségbe vezették, amit ők csak "konyha" néven emlegettek.
Kerek asztalok, műanyag székek és különböző formájú, színes bőr ülőalkalmatosságok alkották a berendezést. Egyáltalán nem keltették azt a komor és üzleti hangulatot, mint amit Lola képzelt. A halk zsibongás ugyanúgy betöltötte a szobát, mint az iskolákban, és az ügynökök mind-mind jókedvűen beszélgettek. Elég késő volt, és ezért Lola kicsit furcsállta is, hogy ilyenkor ebédelnek, de úgy tűnt, ez senki másnak nem tűnt fel.
A terem egyik oldala felé vették az irányt, ahol hosszú, nyitott étkező pult állt. Egészségesnek és finomnak látszó ételek sorakoztak, a választék különösnek nagynak számított. Mina és Damien tálcát, tányérokat, és evőeszközöket vettek el, majd válogatni kezdtek. Lola egyáltalán nem érezte magát éhesnek, de ha úgy is történt volna, akkor sem vett volna el semmit. Ő nem teljes jogú tag, hiszen csak ideiglenesen vették fel.
Leültek egy szabad asztalhoz, ahol egy ideig csendben voltak.
– Te az új ügy kapcsán kerültél ide? – tudakolta Mina, és beleszúrt a villájával egy paradicsomdarabba. Lola bólintott.
– Igen. Egyébként azon gondolkodtam...
– Jól kezdődik... – morogta Damien. Egyáltalán nem volt kíváncsi azokra az ostobaságokra, amik a lány agyában fordultak meg. Nyilván mindenféle lányos dolog, amire sem ő, sem pedig Mina nem vevő.
– Az ENSZ is ilyen ügy miatt jött létre – fejezte be a mondatot, figyelmen kívül hagyva Damien megjegyzését. – A világbéke érdekében, az államok közti együttműködés, a gazdasági fejlődés és a különböző szociális érdekek elősegítésére. Akkor mi a kettő közt a különbség? – Rendben, talán mégsem valami idiótaságon törte a fejét. Igazából egészen egyértelmű kérdés volt, amire tényleg megérdemel egy választ.
– Ez nekem eszembe sem jutott volna, csajszi! – veregette meg Lola hátát kínos erősséggel Mina. Damien tudta, hogy a feleletet neki kellett megadnia, de azért várt pár másodpercet, hátha valaki kimenti ebből. Igyekezett minél kevesebbet kommunikálni vele.
– Igazad van – mondta, és nyelt egyet. Hogy mondhatott ilyet? Nem kellett volna kijelentenie, hogy teljesen jót mondott. – Az ENSZ tényleg ezeket a célokat szolgálja. Viszont az Enigma, titkos társaság lévén, könnyebben tud nyomozni, és mivel csak erre az egy célra specializálódott, eredményesebb is. Ezenkívül ez egy amerikai társaság, és bár közreműködnek külföldi szervezetek, elsősorban mégiscsak az – magyarázta.
– Értem – bólintott, majd újra csend lett. Lola kicsit zavarban érezte magát, főleg, hogy ilyen vontatottan ment a beszélgetés. Damien viszont örült, mert ebből arra következtetett, hogy Mina nem érdeklődik túlságosan az újonc iránt.
– Egyébként Mina is velünk fog dolgozni az apád ügyén, ezért is remélem, hogy semmi probléma lesz köztetek. Hiszen Mina koránt sem olyan gazdag és elkényeztetett, mint te, úgyhogy szegényke hátrányt élvez. – Damien nem igyekezett véka alá rejteni a negatív érzéseket, amelyek olyan erősen fűzték Lolához. Ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy bántsa a lányt. Fizikailag nem tehette, ezért inkább lelkileg kínozta. Lola meglepődött, de nem is azon, hogy ilyet mondott. Inkább az zavarta meg, hogy csak így, a semmiből jött ez a kijelentése. Mintha nem is érdekelte volna, hogy hogyan gonoszkodik vele, csak az, hogy megtegye.
– Nem baj, még mindig jobb, mint egy egocentrikus, antiszociális ürge, aki meglepően szereti alulfejlett, szőke lányokon kitölteni a dühét – mosolyodott el bájosan Mina. Lola értetlenül állt ezelőtt is. A lány olyan komoly hangon mondta ezt, hogy Lola könnyedén el is hitte volna, hogy így gondolja. Mina viszont nevetgélve oldalba bökte Damient, ami egyértelmű jele volt annak, hogy csak viccelt.
– Igazad van. Talán még annál is jobb, mint egy nagyszájú, harsány és egyértelműen magányos embernél, aki képtelen normális emberi kapcsolatokat létesíteni, vagy ha ez a csoda meg is történne, akkor is csak egy egoista antiszociális és egy elkényeztetett liba jut neki – villantott ezerwattos mosolyt Damien is, mire Lola úgy döntött, meg sem próbálja megérteni őket.
– Na, nehogy már bevedd ezeket a marhaságokat! – Ezúttal az ujjával Lolát bökte meg, de olyan erővel, hogy még egy ideig sajgott a helye. A lány ugrott egyet. Minát szórakoztatta a tudatlansága, igaz, nem olyan beteges módon, mint Damient.
– Nem, eszembe se jutott – tiltakozott Lola, miközben egy csípős megjegyzésen törte a fejét, de végül elvetette az ötletet. Nem volt benne biztos, hogy ez jó húzás lett volna.
– Vili, hagyd. Majd megtanulja, hogy a naivság nem erény – rántott egyet a vállán Damien. Újabb burkolt sértést rejtett a mondandójába, ami egyre jobban idegesítette Lolát.
– Vili? Mi vagyok én, egy hatvanas éves, őszülő tata? – kérdezte felháborodva Mina, és miközben csípőjére tette a kezét, megütötte az elég rossz helyen ülő Lolát.
– Attól függ, milyen a világítás – felelte Damien. Gyakorlott provokátor volt, szinte minden helyzetben képes volt a legnagyobbat ütni. Szerencsére jó emberismerő volt, így mindig mások elevenébe talált. A legtöbb csatát ő nyerte.
– Te szemét! – morgott tehetetlenül Mina. Ő is szeretett másokat hergelni, de gyakran történt meg vele, hogy egy bizonyos mondatra csak különböző, degradáló szavakkal tudott csak válaszolni.
Lola nem törődött többet velük. A terem másik végére kezdett koncentrálni. A szemközti falat üveg alkotta, amelyen keresztül tökéletesen lehetett látni az agyagos földet, amely körülveszi ezt az épületrészt. A lány nem látta pontosan, de mintha fák is lettek volna arrafelé.
– Az a kert – szólalt meg Mina. Lola odakapta a fejét. Damien azóta felállt az asztaltól, a helyére vitte a tálcát, majd visszaért, a lány pedig éppen most készült erre a műveletre. Csak azért szólt oda neki, mert látta, mennyire érdeklődött iránta. – Mivel a munkánk meglehetősen nyomasztó, és ez a hely sem túlságosan barátságos, néhány okostojás megoldotta, hogy a növények itt is úgy virágozzanak, mint a felszínen.
– Okostojások? – vonta fel a szemöldökét Lola. Mina vigyora nem hogy nem tűnt el, még szélesebb lett. Hogy tud valaki ennyit mosolyogni? Lolának már régen begörcsölt volna a szája.
– A tudós részleg az Enigmában – magyarázta meg.
– Akkor én most... megnézem. Jó? – bizonytalankodott Lola, és ügyetlenül arrafelé mutatott. Damien elnyomta magában a lány esetlen aranyosságára vonatkozó érzéseket.
Lola felállt, bár ez enyhe nehézségeket okozott neki, hiszen mindenfelé tálcás emberek járkáltak, akiket még akkora termettel is bonyolult volt kikerülni, mint ami neki volt. A hely nagyon idegen volt neki, akárhová ment úgy érezte magát, mint mikor először jár egy ismerőse házában. Akármit is tesz, feszélyezetten teszi, kínosan ügyelve a környezete tisztaságára és eredeti helyzetére.
Amikor kinyitotta a messziről kivehetetlen üvegajtót, ez az érzés megszűnt. Frissen feltúrt föld illata csapta meg az orrát, és a zöld környezete hirtelen elfeledtette vele a mai nap történéseit. A fák többsége egyszerű tölgy volt, de valamennyi szokatlanul magasra nőtt. A növények közt sem voltak különleges fajok, mégis mindegyik káprázatosan szépnek tűnt. Ha Lola jól értette Mina szavait, az Enigmának van egy kutatócsoportja, akik többek között ilyenekkel is kísérleteznek.Vagy ez csak egy mellékprojekt volt.
Leült a kényelmes fapadok egyikére, és felemelte a fejét. Vajon hogyan képesek a föld alatt minden szükséges tápanyagot eljuttatni a növények számára? – töprengett Lola. Élénken érdeklődött a biológia iránt. Az emberi test felépítése és működése izgatta, és amikor csak tudott, ezek után a kérdés után kutakodott. Több könyvet olvasott már el ezzel kapcsolatban, újzöságokat nyálazott át, és internetes oldalon a legújabb eredmények után keresett. A többi természettudomány annyira nem keltette fel az érdeklődését, de a rengeteg összefüggés miatt mindenképpen szüksége volt rájuk.
– Te meg akarsz szökni előlünk? – kérdezte Mina megjátszott sértődöttséggel. Lehuppant Lola mellé. A lány egy utolsó pillantást vetett a gyökereket, zöld üvegdarabokat és sárgás agyagot tartalmazó földre, amelyet csak egy vékonynak látszó üveg választott el tőlük, majd Minára nézett. A tekintete viszont megakadt a kicsit odébb álló Damienen. Hát soha nem szabadul meg tőle?
– Egyébként nem sértésből, de ez a szerelés mi akar lenni? Sötétben öltöztél, vagy szimplán vak vagy? – kérdezte a maga stílusában Mina. Lola válaszra nyitotta a száját, de a mindentudó Damien megelőzte.
– Reggel képtelen volt eldönteni hogy a tízezres vagy a tizenötezres ruhacsodát vegye magára, ezért döntött a Barbie-jelmez mellett. – Lola haragosan pillantott Damienre, majd csak azért is elmondta a valós okát.
– Még kiskoromban megegyeztünk, hogy minden év elején a legelső napon egy ilyen szerelést veszünk fel. – Damien legnagyobb sajnálatára ez a magyarázat semmilyen rossz tulajdonságot sem vetített előre, sőt, inkább becsületesnek, szavatartónak mutatta a lányt. Ez nem lehet igaz!
– Azt hiszem én most megyek – szólalt meg Lola, majd kifelé indult. Még visszaintegetett, ezért pedig figyelmetlenné vált. Valakibe beleütközött, és mindketten elestek. Hamarosan meglátta azt a személyt, akit fellökött. Aranyszőke haja fátyolként terült el a hátára, porcelánbőre fagyossá tette egész megjelenését. Ovális arcformája volt, ajkai csábos teltségükkel minden hímnemű egyedet megszédítettek. Az orra akár egy arisztokratáé – büszke és egyenes volt, talán az átlagosnál kicsit nagyobb is. A szemei majdnem olyan világosan csillogtak, mint Damiené. Amikor Lola meglátta a tökéletes alakú lányt, hirtelen értelmet nyert a darázsderék fogalma.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte fortyogó dühvel. Szép arcát a méreg torzította el, de még így is vonzónak tűnt. Damien azonnal odasietett, és túlzott aggodalommal segítette fel.
– Örülök, hogy ilyen kedvesen üdvözölsz, Cara! Olyan régen láttalak, te hogy vagy? Á! Én? Semmi különös nem történt velem. Kösz a kérdést! – játszott le egy egész párbeszédet egyedül Lola. Ez a lány nem volt más, mint a Thomas Edison méhkirálynője, a hajrálányok vezetője, a diáktanács elnöke, a fiúk álma, a lányok szépségideálja és példaképe, és a leggyengébb erkölcsű lény, aki valaha az iskolába járt. Lola külön kedvence volt Carának, na persze nem barátnőként. A lány apja sokkal gazdagabb volt, mint Caraé, ezért rengeteg bántást kapott már tőle.
– Lennél szíves válaszolni? Vagy nem jutott el az agyadig a kérdés? – erősködött tovább, és még toppantott is egyet, jelezve, éppen hisztérikus állapotban van.
– Látom, megtanultál összerakni egy értelmes mondatot. Nem veszett kárba az az egy év!
– Jaj, de nagyon okos vagy! Mégis meddig tartott ezt kitalálni? – érdeklődött, miközben nagyon elégedettnek látszott.
– Addig, amíg te matekon figyelni tudsz – vágta rá Lola. Cara nem tudott mit felelni erre, ezért Damien elvágta a veszekedést.
– Ti ismeritek egymást? – vonta fel a szemöldökét. Damien átkarolta Cara derekát, amely nem kerülte el Lola figyelmét.
– Egy suliba járunk – felelt Lola, majd köszönés nélkül elment. Mikor visszanézett, még látta, ahogy Damien hosszú, szenvedélyes csókot vált Carával. Némi tévelygés után kijutott az épületből, majd fogott egy taxit.
Drog. Gyilkosság. Sikkasztás. Hamis tanúzás. Háború. Enigma. Ezek a szavak keringtek a fejében, nyugtot nem hagyva neki. Egyszerűen nem volt képes másra gondolni, csak a mai napra. Már sötétedett, a tanulás pedig még Lolára várt, de úgy érezte, most semmire sem tud majd koncentrálni. Amíg a Központon belül volt, a figyelme elterelődött az ügyről, de most semmi sem akadályozta meg abban, hogy átgondoljon mindent.
Nem ismeri az apját, sem az üzletembereket. A hírekben hallani dolgokat, az újságokban lehet róluk olvasni, de ezek Lola szerint nem biztos információk. Talán nem mondanak, vagy nem írnak le mindent, ami az ügyhöz kapcsolódik, elhallgatnak adatokat, amelyek talán mindent megváltoztatnának. Saját tapasztalatai még nincsenek. Több ízbe beszélt már olajmágnásokkal, gyártulajdonosokkal és tőzsdecápákkal is. Túlzottan nyájas viselkedésük egyértelműen jelezte, hogy csak színjáték az egész, de semmi sem utalt arra, hogy bűnözők lennének. De hát mit tudhat ő? Tizenhat éves, és egyelőre még naiv.
Vajon Cara mit keres az Enigmában? Nem hitte, hogy van valami különleges tehetsége, valami, ami miatt érdemes lenne bevenni őt a szervezetbe, de minden ok nélkül mégsem lehetett volna ott. És hogy akadtak össze Damiennel? A fiú szavaiból azt szűrte le, hogy nem kedveli a gazdagokat, azok között pedig kitüntetett figyelmet kaptak a közhelyesen viselkedő, plázacicák. Ez a jellemzés senki másra nem illik annyira, mint Carára. Igaz, a szépsége bármit elérhetővé tesz számára. Még egy olyan modortalan, fagyos fiú szerelmét is, mint Damien.
A terem egyik oldala felé vették az irányt, ahol hosszú, nyitott étkező pult állt. Egészségesnek és finomnak látszó ételek sorakoztak, a választék különösnek nagynak számított. Mina és Damien tálcát, tányérokat, és evőeszközöket vettek el, majd válogatni kezdtek. Lola egyáltalán nem érezte magát éhesnek, de ha úgy is történt volna, akkor sem vett volna el semmit. Ő nem teljes jogú tag, hiszen csak ideiglenesen vették fel.
Leültek egy szabad asztalhoz, ahol egy ideig csendben voltak.
– Te az új ügy kapcsán kerültél ide? – tudakolta Mina, és beleszúrt a villájával egy paradicsomdarabba. Lola bólintott.
– Igen. Egyébként azon gondolkodtam...
– Jól kezdődik... – morogta Damien. Egyáltalán nem volt kíváncsi azokra az ostobaságokra, amik a lány agyában fordultak meg. Nyilván mindenféle lányos dolog, amire sem ő, sem pedig Mina nem vevő.
– Az ENSZ is ilyen ügy miatt jött létre – fejezte be a mondatot, figyelmen kívül hagyva Damien megjegyzését. – A világbéke érdekében, az államok közti együttműködés, a gazdasági fejlődés és a különböző szociális érdekek elősegítésére. Akkor mi a kettő közt a különbség? – Rendben, talán mégsem valami idiótaságon törte a fejét. Igazából egészen egyértelmű kérdés volt, amire tényleg megérdemel egy választ.
– Ez nekem eszembe sem jutott volna, csajszi! – veregette meg Lola hátát kínos erősséggel Mina. Damien tudta, hogy a feleletet neki kellett megadnia, de azért várt pár másodpercet, hátha valaki kimenti ebből. Igyekezett minél kevesebbet kommunikálni vele.
– Igazad van – mondta, és nyelt egyet. Hogy mondhatott ilyet? Nem kellett volna kijelentenie, hogy teljesen jót mondott. – Az ENSZ tényleg ezeket a célokat szolgálja. Viszont az Enigma, titkos társaság lévén, könnyebben tud nyomozni, és mivel csak erre az egy célra specializálódott, eredményesebb is. Ezenkívül ez egy amerikai társaság, és bár közreműködnek külföldi szervezetek, elsősorban mégiscsak az – magyarázta.
– Értem – bólintott, majd újra csend lett. Lola kicsit zavarban érezte magát, főleg, hogy ilyen vontatottan ment a beszélgetés. Damien viszont örült, mert ebből arra következtetett, hogy Mina nem érdeklődik túlságosan az újonc iránt.
– Egyébként Mina is velünk fog dolgozni az apád ügyén, ezért is remélem, hogy semmi probléma lesz köztetek. Hiszen Mina koránt sem olyan gazdag és elkényeztetett, mint te, úgyhogy szegényke hátrányt élvez. – Damien nem igyekezett véka alá rejteni a negatív érzéseket, amelyek olyan erősen fűzték Lolához. Ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy bántsa a lányt. Fizikailag nem tehette, ezért inkább lelkileg kínozta. Lola meglepődött, de nem is azon, hogy ilyet mondott. Inkább az zavarta meg, hogy csak így, a semmiből jött ez a kijelentése. Mintha nem is érdekelte volna, hogy hogyan gonoszkodik vele, csak az, hogy megtegye.
– Nem baj, még mindig jobb, mint egy egocentrikus, antiszociális ürge, aki meglepően szereti alulfejlett, szőke lányokon kitölteni a dühét – mosolyodott el bájosan Mina. Lola értetlenül állt ezelőtt is. A lány olyan komoly hangon mondta ezt, hogy Lola könnyedén el is hitte volna, hogy így gondolja. Mina viszont nevetgélve oldalba bökte Damient, ami egyértelmű jele volt annak, hogy csak viccelt.
– Igazad van. Talán még annál is jobb, mint egy nagyszájú, harsány és egyértelműen magányos embernél, aki képtelen normális emberi kapcsolatokat létesíteni, vagy ha ez a csoda meg is történne, akkor is csak egy egoista antiszociális és egy elkényeztetett liba jut neki – villantott ezerwattos mosolyt Damien is, mire Lola úgy döntött, meg sem próbálja megérteni őket.
– Na, nehogy már bevedd ezeket a marhaságokat! – Ezúttal az ujjával Lolát bökte meg, de olyan erővel, hogy még egy ideig sajgott a helye. A lány ugrott egyet. Minát szórakoztatta a tudatlansága, igaz, nem olyan beteges módon, mint Damient.
– Nem, eszembe se jutott – tiltakozott Lola, miközben egy csípős megjegyzésen törte a fejét, de végül elvetette az ötletet. Nem volt benne biztos, hogy ez jó húzás lett volna.
– Vili, hagyd. Majd megtanulja, hogy a naivság nem erény – rántott egyet a vállán Damien. Újabb burkolt sértést rejtett a mondandójába, ami egyre jobban idegesítette Lolát.
– Vili? Mi vagyok én, egy hatvanas éves, őszülő tata? – kérdezte felháborodva Mina, és miközben csípőjére tette a kezét, megütötte az elég rossz helyen ülő Lolát.
– Attól függ, milyen a világítás – felelte Damien. Gyakorlott provokátor volt, szinte minden helyzetben képes volt a legnagyobbat ütni. Szerencsére jó emberismerő volt, így mindig mások elevenébe talált. A legtöbb csatát ő nyerte.
– Te szemét! – morgott tehetetlenül Mina. Ő is szeretett másokat hergelni, de gyakran történt meg vele, hogy egy bizonyos mondatra csak különböző, degradáló szavakkal tudott csak válaszolni.
Lola nem törődött többet velük. A terem másik végére kezdett koncentrálni. A szemközti falat üveg alkotta, amelyen keresztül tökéletesen lehetett látni az agyagos földet, amely körülveszi ezt az épületrészt. A lány nem látta pontosan, de mintha fák is lettek volna arrafelé.
– Az a kert – szólalt meg Mina. Lola odakapta a fejét. Damien azóta felállt az asztaltól, a helyére vitte a tálcát, majd visszaért, a lány pedig éppen most készült erre a műveletre. Csak azért szólt oda neki, mert látta, mennyire érdeklődött iránta. – Mivel a munkánk meglehetősen nyomasztó, és ez a hely sem túlságosan barátságos, néhány okostojás megoldotta, hogy a növények itt is úgy virágozzanak, mint a felszínen.
– Okostojások? – vonta fel a szemöldökét Lola. Mina vigyora nem hogy nem tűnt el, még szélesebb lett. Hogy tud valaki ennyit mosolyogni? Lolának már régen begörcsölt volna a szája.
– A tudós részleg az Enigmában – magyarázta meg.
– Akkor én most... megnézem. Jó? – bizonytalankodott Lola, és ügyetlenül arrafelé mutatott. Damien elnyomta magában a lány esetlen aranyosságára vonatkozó érzéseket.
Lola felállt, bár ez enyhe nehézségeket okozott neki, hiszen mindenfelé tálcás emberek járkáltak, akiket még akkora termettel is bonyolult volt kikerülni, mint ami neki volt. A hely nagyon idegen volt neki, akárhová ment úgy érezte magát, mint mikor először jár egy ismerőse házában. Akármit is tesz, feszélyezetten teszi, kínosan ügyelve a környezete tisztaságára és eredeti helyzetére.
Amikor kinyitotta a messziről kivehetetlen üvegajtót, ez az érzés megszűnt. Frissen feltúrt föld illata csapta meg az orrát, és a zöld környezete hirtelen elfeledtette vele a mai nap történéseit. A fák többsége egyszerű tölgy volt, de valamennyi szokatlanul magasra nőtt. A növények közt sem voltak különleges fajok, mégis mindegyik káprázatosan szépnek tűnt. Ha Lola jól értette Mina szavait, az Enigmának van egy kutatócsoportja, akik többek között ilyenekkel is kísérleteznek.Vagy ez csak egy mellékprojekt volt.
Leült a kényelmes fapadok egyikére, és felemelte a fejét. Vajon hogyan képesek a föld alatt minden szükséges tápanyagot eljuttatni a növények számára? – töprengett Lola. Élénken érdeklődött a biológia iránt. Az emberi test felépítése és működése izgatta, és amikor csak tudott, ezek után a kérdés után kutakodott. Több könyvet olvasott már el ezzel kapcsolatban, újzöságokat nyálazott át, és internetes oldalon a legújabb eredmények után keresett. A többi természettudomány annyira nem keltette fel az érdeklődését, de a rengeteg összefüggés miatt mindenképpen szüksége volt rájuk.
– Te meg akarsz szökni előlünk? – kérdezte Mina megjátszott sértődöttséggel. Lehuppant Lola mellé. A lány egy utolsó pillantást vetett a gyökereket, zöld üvegdarabokat és sárgás agyagot tartalmazó földre, amelyet csak egy vékonynak látszó üveg választott el tőlük, majd Minára nézett. A tekintete viszont megakadt a kicsit odébb álló Damienen. Hát soha nem szabadul meg tőle?
– Egyébként nem sértésből, de ez a szerelés mi akar lenni? Sötétben öltöztél, vagy szimplán vak vagy? – kérdezte a maga stílusában Mina. Lola válaszra nyitotta a száját, de a mindentudó Damien megelőzte.
– Reggel képtelen volt eldönteni hogy a tízezres vagy a tizenötezres ruhacsodát vegye magára, ezért döntött a Barbie-jelmez mellett. – Lola haragosan pillantott Damienre, majd csak azért is elmondta a valós okát.
– Még kiskoromban megegyeztünk, hogy minden év elején a legelső napon egy ilyen szerelést veszünk fel. – Damien legnagyobb sajnálatára ez a magyarázat semmilyen rossz tulajdonságot sem vetített előre, sőt, inkább becsületesnek, szavatartónak mutatta a lányt. Ez nem lehet igaz!
– Azt hiszem én most megyek – szólalt meg Lola, majd kifelé indult. Még visszaintegetett, ezért pedig figyelmetlenné vált. Valakibe beleütközött, és mindketten elestek. Hamarosan meglátta azt a személyt, akit fellökött. Aranyszőke haja fátyolként terült el a hátára, porcelánbőre fagyossá tette egész megjelenését. Ovális arcformája volt, ajkai csábos teltségükkel minden hímnemű egyedet megszédítettek. Az orra akár egy arisztokratáé – büszke és egyenes volt, talán az átlagosnál kicsit nagyobb is. A szemei majdnem olyan világosan csillogtak, mint Damiené. Amikor Lola meglátta a tökéletes alakú lányt, hirtelen értelmet nyert a darázsderék fogalma.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte fortyogó dühvel. Szép arcát a méreg torzította el, de még így is vonzónak tűnt. Damien azonnal odasietett, és túlzott aggodalommal segítette fel.
– Örülök, hogy ilyen kedvesen üdvözölsz, Cara! Olyan régen láttalak, te hogy vagy? Á! Én? Semmi különös nem történt velem. Kösz a kérdést! – játszott le egy egész párbeszédet egyedül Lola. Ez a lány nem volt más, mint a Thomas Edison méhkirálynője, a hajrálányok vezetője, a diáktanács elnöke, a fiúk álma, a lányok szépségideálja és példaképe, és a leggyengébb erkölcsű lény, aki valaha az iskolába járt. Lola külön kedvence volt Carának, na persze nem barátnőként. A lány apja sokkal gazdagabb volt, mint Caraé, ezért rengeteg bántást kapott már tőle.
– Lennél szíves válaszolni? Vagy nem jutott el az agyadig a kérdés? – erősködött tovább, és még toppantott is egyet, jelezve, éppen hisztérikus állapotban van.
– Látom, megtanultál összerakni egy értelmes mondatot. Nem veszett kárba az az egy év!
– Jaj, de nagyon okos vagy! Mégis meddig tartott ezt kitalálni? – érdeklődött, miközben nagyon elégedettnek látszott.
– Addig, amíg te matekon figyelni tudsz – vágta rá Lola. Cara nem tudott mit felelni erre, ezért Damien elvágta a veszekedést.
– Ti ismeritek egymást? – vonta fel a szemöldökét. Damien átkarolta Cara derekát, amely nem kerülte el Lola figyelmét.
– Egy suliba járunk – felelt Lola, majd köszönés nélkül elment. Mikor visszanézett, még látta, ahogy Damien hosszú, szenvedélyes csókot vált Carával. Némi tévelygés után kijutott az épületből, majd fogott egy taxit.
Drog. Gyilkosság. Sikkasztás. Hamis tanúzás. Háború. Enigma. Ezek a szavak keringtek a fejében, nyugtot nem hagyva neki. Egyszerűen nem volt képes másra gondolni, csak a mai napra. Már sötétedett, a tanulás pedig még Lolára várt, de úgy érezte, most semmire sem tud majd koncentrálni. Amíg a Központon belül volt, a figyelme elterelődött az ügyről, de most semmi sem akadályozta meg abban, hogy átgondoljon mindent.
Nem ismeri az apját, sem az üzletembereket. A hírekben hallani dolgokat, az újságokban lehet róluk olvasni, de ezek Lola szerint nem biztos információk. Talán nem mondanak, vagy nem írnak le mindent, ami az ügyhöz kapcsolódik, elhallgatnak adatokat, amelyek talán mindent megváltoztatnának. Saját tapasztalatai még nincsenek. Több ízbe beszélt már olajmágnásokkal, gyártulajdonosokkal és tőzsdecápákkal is. Túlzottan nyájas viselkedésük egyértelműen jelezte, hogy csak színjáték az egész, de semmi sem utalt arra, hogy bűnözők lennének. De hát mit tudhat ő? Tizenhat éves, és egyelőre még naiv.
Vajon Cara mit keres az Enigmában? Nem hitte, hogy van valami különleges tehetsége, valami, ami miatt érdemes lenne bevenni őt a szervezetbe, de minden ok nélkül mégsem lehetett volna ott. És hogy akadtak össze Damiennel? A fiú szavaiból azt szűrte le, hogy nem kedveli a gazdagokat, azok között pedig kitüntetett figyelmet kaptak a közhelyesen viselkedő, plázacicák. Ez a jellemzés senki másra nem illik annyira, mint Carára. Igaz, a szépsége bármit elérhetővé tesz számára. Még egy olyan modortalan, fagyos fiú szerelmét is, mint Damien.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése